Csütörtök reggel 29 Zerge gyülekezett izgatottan a Széll Kálmán téren. Többen ígérték, hogy eljönnek, de így is sokan voltunk, annak ellenére, hogy három csillagos túrára mentünk. A Hűvösvölgyről induló buszt zsúfolásig megtöltöttük a Nagykovácsiba induló „fiatalokkal” együtt.
Remeteszőlős Erdészház buszmegállójánál leszállva azonnal felcsatolhattuk botjainkat és megkezdhettük a kirándulást. A műúttól felfelé kanyarodva elhaladtunk egy magas kőkerítéssel elzárt hatalmas kert és palotaszerű épület mellett, amely egy különleges szekta gyülekezőhelye és ahol a vasárnapi bejáráson rengeteg elegáns embert láttunk. Jobbra hamarosan megpillanthattuk a mészégetőhöz vezető meredek ösvényt, ahova szerencsére nem kellett felfelé kapaszkodnunk, mert a régen használt mészégető megtekintése már nem éri meg a fáradtságot. Mi tehát egy kényelmesen, de határozottan emelkedő úton haladtunk vidáman csevegve.
Nemsokára elnémultunk, mert kezdett elfogyni a levegőnk. Balra tekintve hamarosan csodálatos kilátásban volt részünk, láthattuk a Budai hegység „csúcsait”, például a János-hegyi Erzsébet kilátót is. Megfontoltan haladtunk, egy-egy meredekebb szakasz után rövid pihenőket tartva. A sor elejéről lefelé nézve kellemes látvány volt a hosszan kígyózó Zerge sor. Az erdő még kopár, így messzebbre láttunk és gyönyörködtünk a különleges öreg fák szépségében.
Ez ihlette meg Horváth István sporttársunkat is egy gyönyörű vers megírására:
Egy kis környezetvédelem, Állat-Élet Rajz
Szorgoskodott a szú a fában,
Így mérve a perceket,
Araszolva ágból-ágba,
Szünet nélkül percegett.
Keménykedett, mint kés a vajban;
Legyen hát lyuk, minden fában!
Bár mások ellen nem vétett,
Lásd, mégis baj van.
Mert oly sok lett a lyuk a fában,
Ahol e dolog megesett, hogy e lyukas fából,
– nem önszántából –
Egyszerűen kiesett.
Kedves kis vers, és tanulságos, ha olvasunk a sorok között.
A januári bejáráson készült fotó arról fáról, amelynél Horváth Pista elmondta versét.
Tél van még, de már nyiladozni kezd a természet. Már a hűvösvölgyi buszmegállóban gyönyörködhettünk a sárga virágú téli jázmin bokrokban, utunk során pedig rácsodálkoztunk hóvirágokra és szintén sárga színű téltemető virágokra. Egy kicsi tisztáson vadetetőt találtunk: egy műanyag hordóból kihullott gabonaszemek sokasága jelezte, hogy őzek, szarvasok, vaddisznók szívesen csemegéznek itt. Ha Ildi nem hívja fel a figyelmemet, hogy az út másik oldalán, a vadetetővel szemben vadles található, észre sem vettem volna. Ez tehát a vadásztársaság műve.
5,5 km gyaloglás után érkeztünk meg a várva várt Csergezán Pál kilátóhoz. A Csergezán Pál-kilátó a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 m-es Nagy-Kopaszon várja a látogatókat. Feri tájékoztatója szerint ezt a területet nagyon sokáig el kellett kerülnie a kirándulóknak, mert a rendszeres vadászatok miatt le volt zárva.
A Páty, Nagykovácsi és Telki hármas határán emelkedő, vörösfenyőből készült kilátó legfelső szintje 18 méterrel van a belépési szint felett, ahová pontosan 100 lépcsőfokon lehet feljutni. A teljes körpanoráma tiszta időben a főváros 100 kilométeres sugarú térségét öleli fel. A Budai-hegység ismertebb csúcsain kívül a Pilis-hegység, a Visegrádi-hegység, a Mátra, a Vértes, a Gerecse és a Velencei-hegység is látható. Mi sajnos nem tudtunk ilyen messzire ellátni, mert a kellemes kora tavaszi idő ellenére nagyon párás, ködös volt a táj.
Valójában csak néhányan mentünk fel kilátó tetejére, a többség kihasználta a lehetőséget a fáradalmak kipihenésére. Feri Csergezán Pálról is mesélt nekünk. A Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán szerzett diplomát. Grafikusként, illusztrátorként dolgozott, fő témaköre a vadászat volt. Festészet mellett sokszorosított grafikákat, diafilmeket, könyvillusztrációkat is készített. Ezért is ismert olyan sok természeti témájú, ill. lovas rézkarca. Mi leginkább gyerekkorunk diafilmjeiből és Fekete István könyveihez készített állat ábrázolásaiból ismerhetjük munkásságát.
Szerencsére kényelmes padokat, asztalokat találtunk a kilátó körül, ahol megettük szendvicseinket és körbekínáltuk a magunkkal hozott sütiket, bambikat. Mindössze fél óráig tartott a pihenő, utána Sisakvirág tanösvényen haladva mentünk tele gyomorral lefelé. Egyszer csak csodálatos panoráma nyílt szemünk elé. Nagy Laci az egyik, Feri a másik oldalról halált megvető bátorsággal kősziklán egyensúlyozva készített fotókat a csapatról.
Óvatosan mentünk lefelé a meredek úton, kerülgetve a gördülő köveket. Kissé megviselte térdünket a lefelé vezető út, de hamarosan leértünk az Erzsébet büféhez, ahol már vártak minket. A csoport többsége leült a kinti padokra elfogyasztani a bablevest, vagy kenyérlángost, mi öten a buszmegálló felé siettünk. A buszban álmosító melegben szundikálhattunk volna, de még mindig sok okunk volt a csevegéshez.
Amikor elfáradva tanítottam otthon délután, a szakadatlanul pittyegő telefonom jelezte, hogy már a többiek is hazaértek. Jó kirándulás volt, mindannyian kitűnően éreztük magunkat. Elismeréssel szólnék a „nyolcvanas” túratársainkról és az örök ifjú 90 éves Katikáról. Ügyesen, kitartóan teljesítették a nem könnyű 10 km-es túrát.
Siklós Juli
Csergezán Pál néhány alkotása (könyvillusztráció, diafilm, festmény)
Szarvas az erdőben
Vuk- könyvborító
Vaddisznók
