Virág Zerge
Egy nappal a Nemzeti ünnep után a Mátrába indult a Zerge csapat. Két csoportot szerveztünk, a ’Gyalogkakukk’-ok korán, 8 óra után indultak, míg mi, a ’Csigavérek’ 1,5 órával később találkoztunk. Nem volt jó ötlet. Így sokan, nem a nehézségi fokát nézték a túrának, hanem – kényelemből? lustaságból? – az indulási időpontot. Ezt mutatta a létszám is, Gyalogkakukkok: 9 , Csigavérek: 17. Összességében szép létszámmal 26-an ’támadtuk’ a Mátra lejtőit.
A ’Csigavér’ csapattal Sástónál szálltunk le a buszról, mi is kissé dideregve indultunk.
Először bevetettük magunkat az erdőbe, ahol – bár a térkép jelezte – nem találtuk meg az ösvényt, így botladoztunk a mohás kövek, letört ágak között egészen a Sástói kilátóig. Itt 4 vállalkozó akadt, aki megmászta a lépcsőket, F.Magdi teljesen a tetejéig feljutott. (Engem meglepett, hogy fizetni is kellett, hogy felengedjenek minket.)
A kilátó után mentünk a tó partjára, ahol ’csak’ vadkacsákat {SJ: tőkés réce} láttunk, igaz szép számmal. A kis szigeten aztán előkerültek az otthonról hozott finomságok, degeszre ettük magunkat sok-sok édességgel. Ideje volt az indulásnak, tudtam, hogy a ’Gyalogkakukk’-ok lassan utuk végére érnek, mi meg tán fél távnál ha tartunk.
Egy km aszfaltos út után jutottunk be az erdőbe – végig lejtmenetben haladtunk – de az ösvény azért annyira nem volt kedvező. Sok helyen nehezen keltünk át a vizes, sáros, nem rövid szakaszokon, kerülgetni kellett, újra a fák között bujkálni.
Egy helyen – kb. a fél távnál – gyönyörű, panorámás szakaszhoz értünk, láttuk honnan indultunk, a kilátót, a Mátra libegőt is. Aztán jött is a telefon a másik csoporttól, hol vagyunk, ők már a célba érkeztek. Megnyugtattam őket, hogy várjanak nyugodtan, még van előttünk…
Szerencsére Feri javaslatára elindultak felénk, így nem sokkal Mátrafüred előtt találkoztunk is az erdőben.
Kövér Jutka
Dideregve, kesztyűket, sapkákat, kapucnikat magunkra húzva kezdtük meg kilenc fős ’Gyalogkakkuk’ csapatunkkal tavaszi túránkat Mátraházáról. A hideg ellenére a nap ragyogott, a madárdal betöltötte az erdőt, ettől mi is átmelegedtünk, és elindultunk a nevenincs patak, vagy inkább egy kis ér mély szurdokának peremén. Szerencsére a föld még fagyos volt, így csúszástól nem kellett tartanunk még akkor sem, amikor meredeken kellett lefele lépkednünk kövekből alkotott lépcsőkön.
Ahogy haladtunk lefelé egyre jobban kiszélesedett a vízfolyás, már hangos csobogással kísért minket. Kényelmesen sétáltunk a hol emelkedő, hol ereszkedő úton. Az erdei pintyek és cinkék hangos énekét meg-megszakította egy madár panaszos víjjogása. Az aljnövényzetben már bontogatják szirmukat a koratavaszi virágok, és a fák nagy része is halványzöld ruhát öltött. Mire a bővízű patak átkelőihez értünk, már felengedett a föld, de így is sikerült szárazon megúszni, mert a pallókon, köveken el tudtuk kerülni a sarat. Néha meg-megálltunk pihenni, ilyenkor előkerültek a butykosok, egy kis szíverősítővel bátorítottuk magunkat, hogy megmásszuk a Benevárhoz vezető „hegyet”.
Egyszer csak láttuk, hogy valaki fotóaparátjával kitartóan figyel valamit. Mi is akartuk látni amit ő, így gyorsan csatlakoztunk hozzá. Tündéri mókusok csapatát figyelhettük meg, amint egy nagyobb vörös mókust vidám, huncut játékossággal kerget két-három kisebb barna mókus a magas fa koronájából a fatörzsön lefele bujkálva. Amint talajt értek könnyed szökkenésekkel futottak el a patak mentén.
Gyönyörű, üde zöld mohával fedett kövek mentén haladtunk, amely beborította a hegyoldalt. O. Magdi a fotós szakember tanácsolta, hogy lehasalva szép fotók készülhetnek ezekről a kövekről. A helyet is kijelölte, de Feri nem vállalkozott rá, így Laci áldozta fel magát, és lehasalva fotózta a köveket. Attól tartok Edit nem örült férje sárossá vált ruhájának, de mi jót derültünk rajta.
Szuszogva, lihegve érkeztünk meg a vár romjához, ahol Feri röviden mesélt a vár történetéről: A honfoglalás idején Árpád egyik vezérének, Edömérnek a Mátra erdejében nagy földet adott. Edömér unokája – Bene vitéz – lehetett az első birtokosa annak a nagy kiterjedésű pogányvárnak, melyet róla Benevárnak neveztek. A tatárjárás során a vár elpusztult, de új tulajdonosai újra és újra átépítették. Végül a folyamatosan pusztuló vár maradványait az 1980-as években régészeti úton feltárták és kiegészítették. Makettjét a Dinnyési Várparkban láthattuk. Feri még fotókkal is bemutatta, hogy nézhetett ki ez a néhány megmaradt kőfal fénykorában.
A romtól leereszkedve a Máriácska kegyhelynél kicsit megpihentünk, majd elindultunk a Csiga csapat elé, és az út hátralévő részét élményeinket mesélve együtt tettük meg.
Virág Zerge
A túra a tervezetthez képest mind a két csapatnak 1,5-2 km-rel kevesebbre sikeredett, mert Mátrafüreden már nem mentünk el az igen szép parkig és nem néztük meg az ott lévő szép kápolnát, jártuk végig az ösvényeket, hanem vendéglátóhely keresésbe fogtunk. A csapat egyik fele kávézással, szendvicsezéssel várta meg a Pestre vivő buszt, a másik fele a nem messze talált étteremben evett finom és nem is nagyon drága ebédet. Így Pestre is több csoportban értünk 16 és 19 óra között.
