Rákos mezején
Miután félig megtöltöttünk egy BKV járatot, elindult velünk a szomszéd kerületbe, hogy megismerkedjünk a történelmi helyszínnel, Rákos mezejével. Utunk egy sittgyűjtő lehangoló telephelye mellett indult, de rövid séta után már a madárdal vette át gépek hangját.
A bemelegítés után Feri melegítette be agyunkat, rövid tájékoztatót tartott a hatalmas természetvédelmi terület változatos tájairól, amit a szántóföldek, rétek mellett lápok, mocsarak uralnak. Többek között megtudtuk, hogy a láp és a mocsár között a tőzeg a különbség, a lápot a tőzeg rétege nem engedi kiszáradni, míg a mocsár kiszáradhat.
Ezután kettévált a csapat, a Gyalogkakukkok jobbra a Rákos- patak partján indultak el, és hamarosan a mocsarak világában találtuk magunkat. A csupasz, még csak rügyező növényzet között mélyen be lehetett látni a vízzel borított területre, a víztükörre hajló, vagy kidőlt fák, a sűrű kusza lián sejtelmes hangulatot árasztottak.
Egy mezőre kiérve 4-5 felettünk vijjogva köröző ragadozó madárra lettünk figyelmesek. Aggódni kezdtünk Feri apró kutyikájáért, nehogy lecsapjanak rá az éhes madarak. Hirtelen egy lovastanyához értünk, és néhány ló barátságosan közelíteni kezdett hozzánk. Saci azonnal elővett egy almát, feldarabolta és elosztotta pacik között, akik hálásan ropogtatták a ritka csemegét.
Egy éles bal kanyar után baktattunk tovább az úton, amikor Pali keresni kezdte Lacit, aki eddig vele lépkedett, de egy ideje nem látta. Mivel az élen járó csoportban sem volt, konstatáltuk, Lacit elvesztettük. Ijedten kérdezgettük egymást, ki hol látta utoljára? Toporogtunk, tanakodtunk mitévők legyünk? A telefon volt segítségünkre. Kiderült, hogy egy kis kitérőt tett a bozótosba, gondolta beér minket, de mi elkanyarodtunk, ő meg tovább ment egyenesen. A Mátyásföldi repülőtérről indult aztán a Királydomb felé egyedül, reméltük ott találkozunk vele.
Szerencsésen átkeltünk a láp csúszós, vizes keskeny útján, csak Málna kutya úszta meg száraz lábbal, mert Feri ölbe vette, nehogy egy lápi hal bekapja őt.
Egy száraz mezőre érve beértük a Csiga csoportot. Innen már közösen élveztük a tavaszi tájat. A sokféle madár hangját egy-egy harkály hangos kopácsolása, vagy egy-egy riasztó madár rikoltása törte meg. Innen már tényleg csak pár lépés volt a Király-domb, ahol Laci szaladt elénk. Megörültünk csellengő társunknak, és megállapítottuk, hogy ezzel Laci beírta magát a király-dombi történetünkbe.
Feri itt is mesélt az itt megtartott egykori ország-gyűlésekről, és királyválasztásokról. Többek között Mátyás királyunknak is itt volt az „előválasztása” a köznemesek által, hogy aztán másnap a Duna jegén kiáltsák ki királynak. Közben én elképzeltem a domb tetején álló pompás királyi sátrat, és a körötte, alatta elhelyezkedő méltóságok sátrait. A sürgölődő szolgákat, a legelő, vagy a patakhoz vezetett lovak itatását, a szekereket, és rendet őrző hadsereg nyüzsgő életét. Képzelgésemből az indulás zökkentett ki.
Sajnos a domb nagyrészét beépítették, nem törődve a történelmi helyszín megóvásával. Azért egy emlékoszlopot megérdemelne ez a helyszín.
A legmeredekebb oldalon ereszkedtünk le a dombról, nehogy azt érezzük, hogy nem is emelkedőn jártunk!
Egy játszótéren pihentük ki a fáradalmakat, elfogyasztottuk otthonról hozott elemózsiánkat, aztán a patakparton sétálva értünk vissza kiindulási helyünkhöz. Gyönyörködtünk a színes tollú úszkáló, vagy felreppenő récékben. Itt még énekkel köszöntöttük a születésnapos Magdit, aki finom sütivel gondolt ránk.
Ismét egy szép, élménygazdag napot töltöttünk együtt.
– Kövér Jutka
