Évadzáró – Úszóláp Tanösvény
Június 18.-án kedden, egy nagyon meleg kora nyári napon összesen 36 Zerge indult el a szigetszentmiklósi úszóláp felfedezésére és az évad búcsúztatására. Kicsit úgy éreztem magam, mint a tanévzáró ünnepségen, felszabadultan és vidáman. Amikor Dunaharasztiba megérkezett a HÉV, és O. Marival felszálltunk az első kocsiba, megdöbbentett, hogy szinte mindenki eljött.
A HÉVről leszállva megpillantottuk Zsófit, aki hosszú betegsége után most először csatlakozott a sétánkhoz. Jó, hogy velünk volt, mert Ildi ismét hangszálgyulladástól szenvedett és erőtlen hangjának felerősítését Zsófi szakszerűen megoldotta. Meglepetésünkre a Dunától ellentétes irányba indultunk el. A meleg ellenére jókedvűen sétáltunk a falusias utcákon, majd egy tágas térre érkeztünk, ahol egy színpadot fedeztünk fel. Találgattuk, hogy ez vajon szabadtéri színház, vagy mozi. Nem sokat tépelődtünk, mert most már az úszóláp felé vezetett az utunk.
A tanösvény története a mellékág hajózóútjának mederalakítási munkálataival kezdődtek el a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől. Az így kialakult iszapos-kavicsos zátonyokon részben őshonos, részben behozott növényfajok telepedtek meg, majd már állatok is kihasználták az új lehetőséget. Az elmúlt két-három évtizedben a fák és bokrok nagyra nőttek, a nádas és a gyékény megerősödött, a zátony anyaga összetömörödött és a part felé elzárt, mocsaras területek alakultak ki, ahol vízi madarak nevelhetik elzártan, megközelíthetetlenül fészekaljukat.
A partról fahídon áthaladva először déli irányba haladtunk, ahol valóban ingoványos, sáros volt a talaj. Szerencsére hamar elértük a sziget csúcsát, és fordulhattunk vissza. A hídtól északi irányba vezető út száraz és sokkal kellemesebb volt.
Vízinövények, élő és kidőlt fák szegélyezték utunkat. Valami „zöld” lebegett a víz felszínén. Ez a legkisebb békalencseféle, a Föld eddig ismert legkisebb növénye, a vízidara. Parányiságát neve is kifejezi. Ezek az apró növénykék a madarak és más vízi állatok takarmányai és szinte az egész világon elterjedtek, mert a vízimadarak lábára, tollazatára tapadva, azokkal messze jutnak.
Sajnos nagyon hamar véget ért a séta, mert a tanösvény mindössze 700 méter hosszú, ami az edzett Zergéknek meg sem kottyant. Miután a fahídon elhagytuk a tanösvényt színes tollú vadkacsákkal (tőkésrécékkel) találkoztunk, amelyek békésen sétálgattak a parton pihenő emberek között. Biztosan etetik őket-gondoltam rosszallóan, de a finom falatok kacsaeledel automatából származtak. Nagyon bölcs döntés volt a felállítása.
Hamarosan asztalokat és padokat pillanthattunk meg, amik pihenésre csábítottak minket. Ildi suttogva belekezdett az évad értékelésébe, amit Zsófi ismét kiválóan hangosított, és amelynek az volt a lényege, hogy megköszönte az aktivitásunkat, hogy szorgalmasan jártunk edzésekre és sokan részt vettünk a „Millió Lépés” mozgalomban. A köszönet persze őt illeti, hogy mindezt megszervezte nekünk. Óriási öröm volt, hogy a „Millió Lépés”-ben résztvevők mindannyian szép fehér feliratos pólót kaptunk. Ez sem volt egyszerű feladat Ildinek és M. Jutkának, hogy mindenki a méretének megfelelő ruhadarabot kapjon, amit szépen becsomagolva, névvel ellátva kaptunk kézhez.
Utána következett a nap fénypontja, előkerültek a hátizsákokból a finomabbnál finomabb sós és édes sütemények, innivalók, amiből mindenki kedvére falatozott. Utána lehetőségünk volt fröccsöt, sört vagy kávét inni, ami sajnos hosszadalmas sorban állással járt. A pihenés után került sor a fűzfák árnyékában a Duna parti sétára, ami nagyon kellemes volt. Aki azonban hamar elfáradt, befejezhette a kirándulást, a többiek még elgyalogoltak a sétány végéig, majd vissza. Mi hattyút is láttunk úszni a vízen néhány „rút kiskacsával”. Utána egy kis futással a HÉV-et is elértük. O.Mari és én pontosan annyival hamarabb búcsúztunk a csapattól, mint amennyivel később találkoztunk. Élményekben gazdagodva, a nagy melegtől és a sok csevegéstől elfáradva értünk haza. Ma is jól éreztük magunkat veletek.
– Siklós Juli
