Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.
Szerdán kora délután 19-en gyülekeztünk a Szépművészeti Múzeum bejáratánál kellemesen árnyékos, hűvös helyen. Pontosan 14 órakor megtalált bennünket Sára keresztnevű fiatal, nagy tudású és a festészet iránt elkötelezett vezetőnk.
Legelőször természetesen életrajzi információkat mondott a híres festőről. 1853-ban született Kisszeben városában Kosztka Mihály Tivadar néven. 40 éves koráig semmi köze nem volt a festészethez, kezdetben apja gyógyszertárában volt patikus, később jogot tanult. Amikor egy alkalommal saját rajzában gyönyörködött, „hangot” hallott és egy háromszögletű kis fekete magot tartott a kezében: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, Raffaellónál is nagyobb. A napút szó jelentésével nem voltunk tisztában. Valójában nap-út azon körvonal, melyet a nap egy év alatt látszólag bejár. De ennek milyen kapcsolata van a festészettel az még mindig rejtély. Mindenesetre a tehetségén kívül igen nagy becsvágy is hajtotta. Nyakába vette a világot és elkezdett festészetet tanulni először Münchenben, Karlsruhéban, később Párizsban is.
Az első teremben a kezdeti alkotásait láttuk, amelyek rendkívül valósághű állatábrázolások voltak. A legelsőn pillangókat ábrázolt, majd madárképek következtek. A színeket maga keverte vegyészeti ismereteit felhasználva. Így lettek képei igen élénkek és soha nem fakulók. Még egy furcsaság: Festményeit soha nem datálta és nem írta alá, ezért elkészítésük pontos idejét ne lehet megállapítani. Már a kezdeti alkotásaiban is jobban alkalmazta a perspektívát, mint Raffaello. Meglepő, de a legkorábbi képei között látható a méltán híres önarcképe, amely egy érett művész képmása.
A második teremben csodálatosan élethű portréábrázolásokat láthattunk, amelyeket a rajz tanulmányai során készített. Még a modellek is elragadtatással beszéltek róla. „50 éve senki nem csinált még rólam ilyen élethű rajzot”- nyilatkozta az egyik.
Amikor már dél Európába vezetett az útja, megalkotta az első híres festményét az Itáliában készült „Taorminai görög színház romjai” címűt. Mi is gyönyörködhettünk a harsogó színeiben és a fények szerepével. A „Mostari híd” egyik kedvenc festményem, fenségesnek látjuk, ahogy a római híd átível a Neretva folyó felett. A házak ábrázolása viszont már leegyszerűsített, majdnem kubista vonalakkal történik. Visszatérve hazájába a „Hortobágyi kilenclyukú” hídról készített csodálatos festményt alkonyi fényekkel, leegyszerűsített fehér ökrökkel, szilaj lovasokkal. „Sétakocsikázás újhold idején” című alkotásán láthattuk, hogy a Nap sugarai még világítják az eget, a házak ablakaiból pedig az elektromosság fényei világítanak. Az Akropoliszon pedig a görög kultúra emléke látható.
Az egyre nagyobb festmények termébe érkezve gigantikus tájak tárultak elénk. A „Nagy Tarpataki vízesés” hármunkban csodálatos tavalyi élményeket juttattak eszünkbe, kirándulásunkat a Magas Tátrában. Ez a kép azonban teljesen más, mint ami az emlékeinkben élt, sokkal vadabb, sötétebb, zordabb. A Libanonban készült „A naplemente Baalbekben” című alkotás már a 30 m2 területével lenyűgöző, közelebbről megnézve láttuk, hogy minden részlete alaposan kidolgozott.
Az utolsó terem a cédrusoké. „Zarándoklás a cédrusokhoz” tündérszerű szimbolikus örömünnep, teljesen szakrális élmény. Végül pedig a legnépszerűbb, a „Magányos cédrus”, mindenki kedvence. Viharvert megtépett fát ábrázol, amellyel saját életét szimbolizálta. Címét azonban az utókor adta: Csontváry katalógusaiban az „Egy cédrusfa Libanonból „címen szerepelt. Örök talány, hogy ez a fa valóban létezett-e. Vezetőnk elmondása szerint igen, évtizedekkel később egy fotó készült róla. Szerintem, ez nem lényeges. Meseszerűen gyönyörű, karcsú, messzire elnyúló ágaival, a horizontot súroló lombkoronájával. Művészettörténészek szerint az álmában látott kicsi fekete mag a cédrus magja. Szimbolizálja, hogy ezt a képet meg kellett festenie. Utolsó festménye a „Tengerparti sétalovaglás” 1910-ben készült, utána már nem festett. Rövid, kb. 17éves pályafutása alatt 40-45 képet készített.
Csontváry Kosztka Tivadar festészetét kortársai nem értékelték, munkásságát nem ismerték el. Festményei összetekerve porosodtak egy budai villa pincéjében. Egy kiváló építész, Gerlóczy Gedeon véletlenül talált rá, de azonnal felismerte értékeit. Családja ellenkezése ellenére felvásárolta az összes festményét és így megmentette azokat az utókor számára. Neki köszönhetjük, hogy megcsodálhatjuk Csontváry festészetét.
Miután vezetőnk elbúcsúzott tőlünk, még sokáig nézelődtünk a termekben és csodáltuk a képeket. Úgy láttam, hogy a kiállítás mindenkinek nagyon tetszett. Kilépve a Hősök terére ezzel ellentétes hatások értek bennünket. Nem csak a hőség, hanem az egyre erősödő hangzavar, a rajongók kiáltozásai ellentétesek volt a kulturális élményünkkel. A Roma – Sevilla meccs szurkolói egyre növekvő számban gyülekeztek a téren, mi pedig siettünk haza.
– Siklós Juli
