A mai kirándulásunk ismét nagy népszerűségnek örvendett, mert igen sokan, pontosan 29-en gyülekeztünk a Gubacsi híd Papírgyári buszmegállójának szélvédett biztonságában. A csütörtöki sétánkat ugyanis a gyönyörű napsütéses tavaszias idő és az erősen dühöngő szél jellemezte.
Az utunk első része, 800 méteres szakaszon, aszfaltos úton, szürke házak között vezetett, ami kissé elkeserítette az új tagjainkat. Hamarosan azonban elénk tárult a szélben fodrozódó Duna és a part fái. Nem lett volna azonban jó ötlet azonnal a parton sétálni, mert nem csak a Duna vize csillogott, hanem a vízpart jeges víztócsái is. T. Évának igen rossz emlékei voltak a kicsi, de veszélyes jégtócsákról, de nem történt semmi baj.
A kissé magasabb sétányon a jól tudtunk haladni dél felé. Ez egy hely a városban, ahol azonnal körülvesz a természet, méghozzá ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá, a házgyári lakótelepek előtt. Ártéri fák szegélyezték utunkat kilométereken keresztül, hihetetlen folyóparti kilátásokkal. Jó hangulatú sétánkat egy-egy fotózkodással egybekötött pihenés tette még kellemesebbé. Ha a Gubacsi hídtól indulunk, az első központi hely a sétány, amely kinyílik a töltés irányába, a rézsűn hosszú padok húzódnak, a rámpán mi is könnyen közlekedhettünk. Itt egy rövidebb szakaszon még a frissen ültetett fácskák kicsit kevés árnyékot adnak nyáron, de egy pár száz méter után kezd vadregényesebb lenni a környék. Kicsit odébb Urmánczy Nándor egykori országgyűlési képviselő szobrát találjuk, aki egyik alapítója volta Székely Nemzeti Tanácsnak.
Utána hamarosan elértük a hatalmas tér közepén „magasodó” Daru dombot, amelyre mindenki felballagott, mert onnan még szebb kilátás nyílt a Dunára. Maga a domb néhány méter magas kiemelkedés – télen remek szánkódomb lenne, ha nem olvadt volna már el a régen várt hó – tetején található a távolról kifeszített íjnak látszó fa-kompozíció, és nagy vezetőink: Álmos és Árpád vezérek, valamint Szent István király szoborcsoportja. Ezeket a szobrokat most a fagy ellen gondosan becsomagolták, ezért semmit nem láttunk belőlük.
Az ártéri fákkal és nádassal sok madárnak is otthont ad a part. Végre találtunk két padot, ahol Molnár Jutka ki tudta csomagolni az idáig cipelt finomságait. Felköszöntöttük őt születésnapja alkalmából. Ezen a héten pontosan két évvel lett idősebb háromnegyed évszázadnál. Ebből az alkalomból „bambival” is koccintottunk.
Innen lefelé sétálva eljutottunk a rendbe hozott Kolonics sétányra, ahol már nagyon jól járható volt az út. Egész sétánk során láttuk a víz fölött kőröző sirályok sokaságát, de az út egy bizonyos helyén még pazarabb vízimadarakban gyönyörködtünk, Színes tollú vadkacsák és fehér hattyúk úszkáltak zavartalanul a hideg vízben. Amikor nem csak a lábunk elé néztünk, hanem átpillantottunk a másik partra is, láthattuk a Dél-pesti Szennyvíztisztító telepet, később pedig a Molnár sziget stégjeit és nyaralóit.
Fáradhatatlanul gyalogoltunk tovább, majd hirtelen megálltunk Kolonics György világbajnok kenus stégjénél, azon a helyen, ahol életét vesztette, és amit azóta nem használ senki. Utána folytattuk utunkat, elhaladtunk a most kihalt Csepeli Strand mellett. Az utolsó látványosság, a sétány mögött elterülő kalózos játszótér, ahol a menő váras-csúszda és óriás polip mellett az egyik hajó orránál, egy igazi kalóz üdvözöli a gyerekeket. Hamarosan megláttuk a végállomáson várakozó kék buszokat, és itt néhányunk befejezte a gyaloglást. Sajnos én is közéjük tartoztam, ezért lemaradtam a Nádfedelű Csárdáig tartó sétáról és a jóízű ebédről. A fotókon azonban láttam, hogy a csapat többi tagja milyen finom fogásokkal zárta ezt a nagyon jó közös programot.
– Siklós Juli
