Csütörtökön egy nagyon szép, kellemes kirándulásban volt részünk a tavaszt idéző langyos időben. A végén pedig kulturális élményekkel is gazdagodhattunk, mindezeket anélkül, hogy elhagytuk volna Budapestet. Összesen 29-en gyülekeztünk a Kolosy téren, ahova nagyon sokféle tömegközlekedési eszközzel lehetett eljutni. Később Zsebe Marika, régi sporttársunk is csatlakozott hozzánk.
A 65-ös buszról leszállva a Selyemakác úton kezdtük el a túrát. Enyhén emelkedő ösvényen sétáltunk felfelé az Alsó Kecskehegy irányába. Az utunk változatos volt, hol erősen kapaszkodtunk felfelé viszonylag rövid útszakaszon, máskor pedig csak kellemesen sétáltunk. A kanyargós utakon hátratekintve öröm volt nézni, hogyan halad a hosszú sor vidáman cseverésző, de egyenletes tempóban haladó Zergékkel. Amikor igen „komolyra” fordult a túra, mert meredek emelkedőn kellett feljutni, Feri és Rácz Pali készségesen segítettek. Így aztán könnyen felkapaszkodtunk ezen a részen is. Az Alsó Kecskehegy egy kis tisztását kineveztük „csúcsnak”, s hagyományosan koccintással ünnepeltük meg a teljesítményünket. A kopáran is szép erdőben nagyon jól látszódtak a kidőlt elkorhadt fák, amik helyenként az útra is ráestek, mi pedig átlépdeltünk rajtuk.
A Remete hegyen vezető enyhén lefelé lejtő út után ismét kapaszkodhattunk felfelé a kövekkel nehezített ösvényen a Mátyás hegyre. Közben benéztünk az Erdőhát úti barlang szeméttel telehordott mélyére. Hamarosan gyönyörű kilátás tárult elénk, Buda legkülső területének aprónak tűnő házait láthattuk. Ez nagyon megérte a fáradtságot, mivel felérve még szebb kilátás nyílt Budára és Pestre. Az erős korlátra támaszkodva biztonságosan gyönyörködtünk a tájban. Láttuk a Parlamentet, a fehér Erzsébet hidat, az új Mol székházat tetején vibráló fénnyel és a teljes Gellért hegyet is. Mivel a legmagasabb ponton voltunk, így most már csak lefelé mehettünk. Ez elég meredek volt, kényelmetlen lépcsőkkel, ezért ez az út kissé megviselte a térdünket, de nem tartott sokáig.
Nemsoká leértünk és most már alulról csodálhattuk a kőfejtőt a szinte függőleges falon látható résekkel, őskarsztos üregekkel. A kör alakú labirintus mellett végre megpihentünk és elkezdtük falatozni a szendvicseinket. Hamarosan előkerültek a sütik és a déligyümölcsök is. Ildinek sajnos nem jutott belőle, mert átmenetileg elhagyott bennünket, Zsebe Marikával volt randevúja lent a buszmegállónál. Amikor mindenki jóllakott, Ildi is megérkezett, a csoportkép is elkészült, elindultunk lefelé a kirándulásunk utolsó állomásához.
A Doberdó úton haladtunk, végig a kiscelli parkerdőig. Felülről megnéztük a Szent Vér kápolnát, majd a Kálvárinál ketté vált a társaság. Aki már nagyon elfáradt, vagy délutáni programja volt, elindult hazafelé, mi pedig hamarosan elértük a Kiscelli Múzeumot. Ildinek most sem volt könnyű dolga velünk, amikor szét kellett választani a 70 év felettieket a 70 év alattiaktól, miközben kb. úgy viselkedtünk, mint az alsó tagozatosok az osztálykiránduláson.
A Zichy család építtette a 18. századi barokk stílusú templomot és trinitárius kolostort, amit a 19. században a hadsereg kaszárnyaként használt. 1910-ben Schmidt Miksa bútorgyáras tulajdonába került, aki később kastéllyá alakíttatta át. Jelenleg a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Várostörténeti gyűjteményének és a Fővárosi Képtárnak ad otthont.
Először az igen megviselt, töredezett barokk szobrokat pillantottuk meg, majd beljebb jutottunk a kiállításokhoz. Engem legjobban az „Elmozdul a fal” című Mácsai István (Mácsai Pál színművész édesapja) festmény kiállítás érdekelt, amiben nem csalódtam, mert zseniális portrékat festett. Még ennél is érdekesebbek voltak a budapesti (nagyon sok újlipótvárosi) utcarészletek. Megnéztük a nyomdásztörténeti kiállítást. Nagyon tetszett nekünk, hogy mennyire kidolgozottak, művészien megmunkáltak voltak a nyomdagépek. Megtapasztaltuk, milyen nehéz fizikai munka volt a nyomtatás, mert a gép karjának egyszeri elforgatásához is minden erőnket össze kellett szedni. Egyetlen újsághoz és több száz újsághoz mekkora fizikai erőre volt szükség? B.Edittel végigjártuk és megcsodáltuk a „Mozaikok Budapest múltjából” és a „Főváros régisége” című kiállításokat is. Nekem nagyon tetszettek a régi Budapestről készült festmények és a régi pazar megmunkálású ón és ezüst konyhai edények és használati tárgyak. Ennél többnek nem volt hely az agyunkban és a lábunk is rogyadozni kezdett. Ezért elindultunk hazafelé, de közben bekukkantottunk a Cukrászdába, ahol több elcsigázott Zergével találkoztunk.
Jó volt, hogy ismét sokan voltunk, jó hangulatban szép helyeken jártunk, végül kellemesen elfáradtunk. Ismét nagyon jól éreztük magunkat.
– Siklós Juli
