2019.03.29.-31. Tavasz a Bakonyban – Bakonybél

MÁRCIUS 6., BEJÁRÁS

Tegnap 3-an (a három Grácia 🙂 ) elmentünk Bakonybélbe, hogy bejárjuk a március végi kirándulás tervezett túra útvonalait.

Befizettük a szállás előleget, lefoglaltuk a Monostor látogatás időpontját, megnéztük mi merre van és persze gyalogoltunk is – nem is keveset.

Rengeteg hóvirágot láttunk, a medvehagyma már beborítja a hegyoldalakat, a szendvicsünket is rögtön gazdagítottuk vele.

A bejáráson készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.

Bakonybéli kirándulás_2019. március 29-31.

(három nap története Kövér Jutka és Siklós Juli tollából – általam néhol kiegészítve )

Péntek reggel korán, 7:15-kor találkozott kis csapatunk a Szent-Erzsébet téren, ahonnan több napos kirándulásainkat indítani szoktuk. Létszámellenőrzés után – ez végigkísérte a három napot, állandóan azt számoltuk hányan vagyunk, mindenki megvan-e  – indultunk Fehérvárnak, az M7-esen, az első találka helyünkre.

Kávézás után dimbes-dombos virágzó fákkal szegélyezett utakon és egyutcás tiszta falvakon, és nagyobb településeken haladtunk keresztül. Kicsit korán értünk a monostorhoz, de az idegenvezető örömmel fogadott minket, kiderült, hogy a gyönyörűen felújított látogatóközpontban mi voltunk az első látogatók. Azonnal birtokba vettük a még érintetlen  mosdókat.

A  várakozás ideje alatt nézegettünk és válogattunk az apátság által előállított borok, sörök, likőrök, csokik és különféle emléktárgyak között.

A vezetés az alapító szent Günter képszéke (a falba süllyesztett történetet elmesélő domborművet nevezik így) előtt kezdődött. Története a 900-as évek végére nyúlik vissza.

Valaha igen rosszéletű katona volt, de amikor ráunt a tivornyázó életmódjára megtért és szerzetesnek állt. Mivel Gizella királyné pereputtyába tartozott, az ő közbenjárására  I. István király támogatásával alapította meg az idők viharában elszenvedett rongálás, rombolás után is újjáéledt, és ma is működő monostort. 

Szent Günter életét csodák kísérték, egyik ilyen a „pávacsoda”. A királynál tett látogatása során a húst nem fogyasztó szentnek sült pávát kínáltak. Amikor ezt meglátta Istenhez fohászkodott, hogy mentse ki ebből a szorongatott helyzetből, nehogy a királyt megsértse azzal, hogy nem eszik az ő tiszteletére feltálalt különleges csemegéből. Imája meghallgatásra talált, és a sült páva életre kelt, és HUSS, elrepült!

Miután a huzatban kellőképpen átfagytunk, a templom látogatásával folytattuk. Mivel fűtés csak vasárnap van, szorosabbra húztuk a nyakunk körül a kabátjainkat.
Érdekes volt a gyönyörű, barokk stílusban készült fa oltár. Az idegenvezető hölgy elmesélte a templom küzdelmes történetét, és szert Mauritius életét és mártírhalálát.

Ezután nagyon élveztük a sétát az arborétumban, ahol a nap már egy kicsit melengette a hátunkat. A 2-300 éves, védelem alatt álló fák közt bekandikáltunk a szerzetesek kertjébe. Sokat nem láttunk még a kora tavaszi időben, de a séta jól esett. Sajnos a Monostor azon része ahol a 9, főleg fiatal szerzetes él, nem látogatható, de életmódjukról sokat mesélt a vezetőnk.

Szállásunk felé vezető úton szájtátva néztük a végeláthatatlan medvehagyma mezőket. Ilyen üde zöldnek az erdő alját csak ilyenkor lehet látni.

A szobák elfoglalása után előkerült a pálinka, mivel Magdi azonnal ki akarta próbálni, hogy milyen a kortyolgatás az újonnan vásárolt apátsági címerrel ellátott snapszos poharából. Senki sem tiltakozott, így jött a többi inni és ennivaló is. Csaba ismét kávéfelelőssé alakult, őt nyaggattuk egy kis frissítő nedűért.

Te hassal, kicsit kaja-kómásan indultunk el a délutáni bemelegítő rövid túránkra. Eleinte aszfaltos úton, de később nagyon kellemes erdei úton indultunk a falu felé. A házak közelébe érve egy igen termetes pulyka páváskodott előttünk, gyönyörű madárnak gondolta magát, mert minden díszét – ami igencsak ronda volt – mutogatta nekünk. A legelésző libák sem akartak kimaradni a buliból, hangos gágogással üdvözöltek, vagy ijesztgettek minket az árok mellől.

Vacsoráig az időt kártyázással, pihenéssel ütöttük el. A csontleves és vadpörkölt bekebelezése után irány a csillagda. Szaporára kellett fogni a lépéseinket nehogy elkéssünk, de végül néhány későn érkező miatt hosszasan kellett várakoznunk.

A planetáriumban nagyon szép és érdekes vetítést nézhettünk meg kényelmes fotelokban (ahol jóllakottan majdnem elaludtunk) a távcső felfedezéséről és Galilei életéről.

Utána a kupolába irányítottak, ahol távcsövön keresztül nézhettünk meg a Marsot, spirális galaxist, csillagködöket. Na, itt már szó nem volt szunyókálásról, olyan hideg volt, hogy szorosan egymás mellett ülve melegítettük egymást, miközben hallgattuk az előadó csillagász lelkes magyarázatát. Szerencsénkre egyetlen felhő sem volt az égen, így a teraszról szabad szemmel is jól láthatók voltak a téli égbolt csillagképei.

A fogadóba vezető úton már olyan hideg volt, hogy nem csodálkoztam volna, ha reggel a befagyott patak partján dermedt medvehagyma leveleket szedegethettem volna. Szállásunkra érve a forró cserépkályha, és a pálinka gyorsan felmelegítette dermedt testünket.

Jóslatom bevált. Szombat reggel 6-kor ragyogó napsütésre ébredtünk, de fehér dér borította a füvet. A medvehagyma is megfagyott, igaz nem a hegyoldalban, hanem az egyik rosszul működő hűtőben. Vidám hangulatban fogyasztottuk el reggelinket, az előző este történéseitől, anekdotázástól és nevetéstől volt hangos az ebédlő.

Reggeli után hidegben indultunk el, de fél óra múlva mindenki vetkőzni kezdett. A Tájház hűvös szobáiban jó volt hallgatni a vezető vidám tájékoztatóját a régi bakonyi életformáról és eszközökről. Meglepetés volt, hogy a tájházban külön szobát alakítottak ki Cseh Tamás indián tábori emlékeiről. Hosszan hallgattuk az előadó meséjét a tábor alakulásáról, és megtudhattuk, hogy Cseh Tamás halálával nem szűnt meg ez a játék. Évente kétszer ma is összejönnek és hagyományaiknak megfelelően élnek a táborban.

Elhaladtunk Cseh Tamás háza mellett, és a Borostyános kútnál – ahonnan az indiánozók vették a vizet – megnéztük a kápolnát, majd elindultunk a napi túránkra.
A gyönyörű meleg, napsütésben vidáman baktattunk hegynek fel, völgynek le, átugrálva vizes árkokat, ágakból összetákolt hidakon, kanyargó vízfolyásokon bukdácsoltunk keresztül. Az Árpád-kútnál megettük elemózsiánkat – ahol ki-ki medvehagymával ízesítette saját szendvicsét – majd kissé már fáradtan elindultunk hazafelé.

Feltöltöttük magunkat energiaitallal (pálinka, unikum, tojáslikőr, stb.), majd szétszéledtünk medvehagymát gyűjteni a Gerence patak mentén. Vacsoráig még volt egy kis idő, belefért egy kártyaparti, beszélgetés a világ dolgairól.

Finom volt a vacsora, leöblítettük egy kis borral, vagy sörrel, esetleg üdítővel. Kellemes esti séta után lestük a rókát, hogy jön-e befalatozni a macskák maradék kajáját, de nem találkoztunk vele. Összegyűltünk a társalgóban, István a ’Tücsök és a hangya’ – Kányádi Sándor által módosított meséjét adta elő, majd Feri fotókat vetített. Késő estig folyt a kártyacsata, és a világmegváltó beszélgetés.

Vasárnap a nyári időszámítás miatt mindenki később ébredt, a még egy hétre elegendő kaja kipakolása és gyomorba tömködése után csomagolni kezdtünk. Fájó szívvel búcsúztunk ettől a gyönyörű környékről, hálát adtunk a sorsnak, hogy ilyen csodálatos idővel ajándékozott meg minket.

Utunk következő állomása a Hubertlaki tó volt, ez a bakonyi „Gyilkos tó”. Becenevét az erdélyi Gyilkos tóról kapta. Nem csak azért volt a túráink csúcsa ez a rövid kis út, mert nagyon szép látvány volt a zavartalan napsütésben a tó látványa, hanem azért, mert érintetlen, égig érő szálegyenes bükkösön haladtunk keresztül. Néhol olyan sűrű erdőt láttunk, hogy nem csoda, hogy Sobri Jóska szívesen bujkált a rengetegben.

Befejezésként a Zirci Ciszterci Apátságot látogattuk meg, gondoltuk, eltöltjük még itt az időt ebédig. De olyan élményben volt részünk, hogy valószínűleg sokáig fogjuk emlegetni. Az ősi könyvtárban tett érdekes séta után a barokk templomot látogattuk meg vezetéssel. A templomban egy fiatal szerzetes várt minket, és olyan humorral mutatta be a templom művészi értéket nem képviselő szobrait, festményeit, és sem történetileg, sem stílusában nem odavaló tárgyait, néha a zsargont is alkalmazva, hogy a templomból kilépve mindenkinek széles mosoly ült az arcán, de nem az áhítattól, hanem a sok nevetéstől, ahogy a német hozzá nem értő rekonstruktőrt kifigurázta. Azt hiszem, ha több ilyen világi gondolkodású pap lenne, többen lépnék át a templomok küszöbét.

Jókedvűen fogyasztottuk el a finom ebédünket, majd hazaindultunk.

Két kultúr-programunk kicsit részletesebben….

Pannon Csillagda

Már a neve is különösen cseng, de ennek az az oka, hogy a tudományos ismeretterjesztés több formáját megtalálhatod ebben az épületben. Bakonybél alkalmas helynek bizonyult a csillagda megépítésére kedvező fekvése és az alacsony fényszennyezettség miatt. Már a várakozás ideje alatt is láthatunk néhány érdekes dolgot, pld. a falra dekorációként kikerült fizikai képleteket, amelyek nem csak csillagászattal illetve atomfizikával kapcsolatosak. Felfelé haladva a planetáriumba láthattunk igazi szkafandert és a Marsjáró hiteles másolatát. Miután elhelyezkedtünk kényelmes, hátradöntött székekben, a planetárium félgömbjén megjelenik a csillagos égbolt. Ezt követően megtekinthettük Galileo Galilei életéről és munkásságáról szóló kisfilmet. A Pisában született matematikus, fizikus, csillagász új módszereket fejlesztett ki a fizikában és elsők között használt saját maga által kifejlesztett távcsöveket, amivel forradalmasította a csillagászatot. Megcáfolta elődei elképzeléseit, bonyolult összefüggéseit, amik alapja a geocentrikus világkép volt. Minden nagyon egyszerű és érthető lett, amikor világossá tette, hogy a Naprendszerünk bolygói a Nap körül keringenek. Mindez azonban ellentmondott a katolikus egyház arisztotelészi világképének. Az inkvizíció ezért könyveit betiltotta, az idős tudóst pedig tanainak megtagadására kényszerítette. De „ Mégis mozog a Föld”-Galilei heliocentrikus elméletét a további megfigyelések igazolták és továbbfejlesztették.

Ezek után izgatottan mentünk fel a következő szintre, ahol a felnyitott tetőn át működésbe hozták a 40 cm átmérőjű, 10-es fényerősségű űrtávcsövet és a fiatal, lelkes csillagász magyarázatba kezdett a bolygórendszerünkről, holdakról és holdfogyatkozásról, mars-utazásról, napunkról és napkitörésekről, csillagok születéséről és haláláról, naprendszerünk jövőjéről valamint távoli csillaghalmazokról és galaxisokról. Közben belenézhettünk az űrtávcsőbe is és láthattuk a Marsot csillogó vörös foltként, távoli fényes csillagokat, nyitott gömbhalmazt és egy csillagászati kuriózumot, egy spirálhalmazt. Alig tudtuk befogadni a rengeteg információt miközben okos és kevésbé okos kérdésekre is válaszolt.

Végül felmentünk a teraszra, hogy szabad szemmel is gyönyörködjünk a felhőtlen égbolton szikrázó csillagokban. Ott lézertoll segítségével elmagyarázta a sarkcsillag helyzete és a szélességi fok közötti összefüggést, valamint néhány csillagképet, pld. a Nagy és Kis Göncöl szekeret, Bika, Fiastyúk, Ikrek csillagképeket, amelyek régebben a tengerészeket segítették a tájékozódásban.

A rengeteg információtól kábultan siettünk vissza szálláshelyünkre az egyre fagyosabb éjszakában miközben útközben is feltekintettünk az utunkat kísérő csillagokra.

Tájház

A szombati hosszú túra előtt megtekintettük Bakonybél Tájházát, amely egy módos fakereskedő gazda otthona volt valamikor. Sokakban nosztalgikus emlékeket keltett a kis ház füstös konyhája, az ott található vajköpülő, a gereben, a cséphadaró, a kenyérdagasztó teknő. Láthattunk háziszőttest, hímzett falvédőt, a fa megmunkálásához szükséges furdancsokat és vésőket. Mindenkinek nagyon tetszett a környékbeli üveghutában készül pálinkakínáló pohárkészlet és úgy éreztük, ma is nagy szükségünk lenne a régi üvegből készült légy és darázscsapdára. Rácsodálkoztunk az apró, kézzel faragott gyermekjátékokra, az úgynevezett „haszontalanságokra”. Nekem sajnos nincsenek emlékeim a régi falusi életről, így tekintetemet a távolabbi szoba különleges öltözetei vonzották. Hogyan kerül indián viselet egy bakonyi tájházba?

1961-ben négy érettségi előtt álló fiatal fiú sátrat ütött a Bakonyban, és pihenésként kedvenc hősüket elevenítették meg és Winnetou-t játszottak. Cseh Tamásnak és barátainak annyira tetszett ez a kikapcsolódás, hogy évről évre visszatértek. Kezdetben csak tollas fejdíszben és ágyékkötőben szaladgáltak, tíz évvel később megjelentek az indián nők is, velük együtt a hímzett ruhák és mokaszinok, a rendben tartott tábor és a valódi indián léthez közelebb álló élet. Ez a hagyomány a mai napig él. Bakonybél mellett az erdő egy eldugott tisztásán évente kétszer (nyáron és télen) – hatósági engedéllyel – férfiak, nők és gyerekek nomád életet élnek. Az „indiánok” maximálisan tisztelik a természetet, maguk készítik az élelmet, a díszes ruhájukat. Amikor elhagyják a tábort, nem hagynak hulladékot, szemetet, eltüntetik a nyomokat, ahogy az egy Karl May regényben kötelező.

Mi indiánokkal nem találkoztunk, de a falu végén elhaladtunk Cseh Tamás szerény falusi háza mellett.

A programon készült fényképeket csak a Baráti Kör tagjai láthatják.